A 2S34 Hoszta (Khosta) Önjáró Tüzérségi Rendszer : Készítette : Borsi Miklós https://borsifeletuzer.blogspot.com/2026/02/a-2s34-hoszta-khosta-onjaro-tuzersegi.html

Vezetői Összefoglaló és Doktrinális Kontextus

A 2S34 „Hoszta” (orosz GRAU-kódja szerint: 2С34 «Хоста») a modern orosz tüzérségi rendszerek egyik leginkább specifikus, átmeneti technológiai megoldásokat és radikális fegyverzeti koncepciókat ötvöző lánctalpas önjáró lövege. A rendszer fundamentálisan a hidegháborús érából származó, rendkívül elterjedt 122 mm-es 2S1 „Gvozgyika” (Szegfű) platform mélyreható modernizációjaként jött létre, azzal a kifejezett céllal, hogy egyetlen harcjárműben egyesítse egy hagyományos tarack közvetett tűztámogató képességét, egy ágyú lapos röppályájú páncéltörő potenciálját, valamint egy aknavető meredek röppályájú, beépített területeken és lövészárkok ellen alkalmazható ballisztikai előnyeit. Bár az orosz védelmi ipar a projektet eredetileg egy költséghatékony, tömeggyártható alternatívaként pozicionálta a jóval drágább és fejlettebb, BMP-3 alvázra épülő 2S31 „Vena” rendszerrel szemben , a tervezés során hozott mérnöki kompromisszumok jelentősen behatárolták a fegyverrendszer karrierjét.

A fejlesztés során az elavult MT-LB bázisú alváz és az új, megnövelt tűzerejű 120 mm-es 2A80-1 löveg integrációja súlyos stabilitási problémákat, úgynevezett „hintázást” vagy bólintó mozgást (rocking) eredményezett a tüzelési fázisokban, amely a kezdeti tesztek során drasztikusan lecsökkentette a tűzgyorsaságot. Ennek ellenére a 2S34 kulcsfontosságú harcászati eszközként és technológiai demonstrátorként funkcionál a gépesített lövészdandárok (Motorized Rifle Brigades) kötelékében. A rendszer olyan integrált, modern tűzvezető komplexumokkal rendelkezik, mint a Malakhit (1V168-1) vagy az ASUNO (1B180-1), amelyek képessé teszik a Kitolov-2M típusú, félaktív lézeres rávezetésű precíziós lőszerek (szemi-aktív lézeres okoslőszerek) alkalmazására. Ez a képesség a 2S34-et az orosz hálózatalapú hadviselés (network-centric warfare) egyik korai hírnökévé tette a zászlóalj- és dandárszintű tüzérségi támogatás terén. Az alábbi elemzés részletesen feltárja a rendszer fejlesztési evolúcióját, mérnöki megoldásait, lőszernómenklatúráját, és a 2022-ben eszkalálódott orosz-ukrán háborúban szerzett harctéri tapasztalatokat, amelyek újradefiniálták a modern tüzérség túlélőképességét.

A Fejlesztés Történeti és Stratégiai Háttere

A 2S1 Gvozgyika Elavulása és az Új Követelményrendszer

A 21. század első évtizedének elejére az Orosz Fegyveres Erők vezérkara egyértelműen szembesült azzal a ténnyel, hogy az 1970-es évek elején rendszeresített, 122 mm-es 2A31-es tarackkal felszerelt 2S1 Gvozgyika (GRAU-index: SAU-122) rendszerek mind tűzerőben, mind tűzvezetésben, mind pedig rugalmasságban elavulttá váltak. A 2S1 platform, bár kiváló terepjáró képességekkel és kétéltű tulajdonságokkal rendelkezett az MT-LB többcélú páncélozott vontató alvázának köszönhetően, nem volt alkalmas a modern, nagy dinamikájú, precíziós csapásmérő környezetben való helytállásra. A tüzérségi doktrína változása egy olyan eszköz iránti igényt generált, amely rövidebb reakcióidővel, nagyobb pontossággal és differenciáltabb röppálya-profilokkal rendelkezik.

A 2X1M1 Projekt és a Koncepcióváltás

Ebben a stratégiai kontextusban indította el az Orosz Védelmi Minisztérium 2003-ban a „2X1M1” kódnevű projektet. A kezdeti, meglehetősen konzervatív mérnöki megközelítés csupán a meglévő 2S1 flották elektronikai korszerűsítésére fókuszált. A tervek szerint az elavult analóg célzóberendezéseket az 1V168-1 típusú, új automatizált lövegvezérlő és irányzó rendszerrel (ASUN) kívánták felváltani, meghagyva az eredeti 122 mm-es fegyverzetet.

A harcászati szimulációk és az előzetes tesztek azonban hamar bebizonyították, hogy a puszta elektronikai frissítés nem elégséges a modern csatatér kihívásainak kezelésére; a 122 mm-es tarack ballisztikai korlátai (különösen a meredek, aknavető-szerű röppálya hiánya) továbbra is szűk keresztmetszetet jelentettek. Ekkor történt meg a fundamentális koncepcióváltás. A permi székhelyű Motovilihinszkij Zavodi (Motovilikha Plants) vállalat – amely történelmileg az orosz tüzérségi gyártás egyik fellegvára, és olyan rendszerekért felelős, mint a 2S9 Nona vagy a 2S31 Vena –, valamint a nyizsnyij novgorodi Burevesztnyik tudományos kutatóintézet kooperációja egy radikális lépésre szánta el magát.

A mérnökök úgy döntöttek, hogy a drága és komplex 2S31 Vena, valamint a kerekes 2S23 Nona-SVK rendszerek csúcstechnológiás fegyverzeti és szenzoros komponenseit fogják beültetni az óriási számban raktáron lévő, olcsó 2S1 alvázakba. A projekt ekkor, a fegyverzet teljes cseréjét követően kapta meg végleges, 2S34 „Hoszta” elnevezését, noha a fejlesztés korai fázisában a szakirodalom még gyakran 2S1M néven hivatkozott rá. A cél egyértelmű volt: létrehozni egy olyan löveg-aknavető hibridet, amely a Vena tűzerejét nyújtja a Gvozgyika bekerülési költségeinek töredékéért, mellőzve a drága BMP-3 alvázat és a komplex aktív védelmi rendszereket (APS).

Tervezési Kompromisszumok: A Stabilitási Krízis és a Prototípusok Tesztelése

A 2S34 első kísérleti prototípusai 2008-ra készültek el, és a védelmi minisztérium azonnal az orenburgi régió katonai lőtereire irányította őket a csapatpróbák megkezdésére. Bár az elméleti koncepció rendkívül költséghatékonynak tűnt, a fizikai valóság és a ballisztika kegyetlen tükröt tartott a mérnöki elképzelések elé.

A "Rocking" Jelenség és a Kinetikai Kihívások

Az MT-LB bázisú alváz, amely a jármű gerincét adta, eredetileg a kisebb visszarúgási energiájú 122 mm-es 2A31-es tarackhoz lett optimalizálva. Amikor a jóval nagyobb gáznyomású és hosszabb, 120 mm-es 2A80-1 típusú ágyú-aknavetőből tüzeltek – különösen a maximális, +80 fokos csőemelkedési szögek közelében, illetve nehéz, rakétapóthajtású vagy páncéltörő lőszerekkel –, a mindössze 16 tonnás harci tömegű jármű alváza és torziós rudas felfüggesztése képtelen volt adekvát módon elnyelni és csillapítani a keletkező kinetikai energiát.

A tesztek során ez a hiányosság abban nyilvánult meg, hogy a jármű a lövések pillanatában heves bólintó, hintázó mozgásba (rocking) kezdett. Ez az instabilitás kritikus mértékben rontotta a célzás pontosságát a sorozatlövések során, mivel a tűzvezető rendszernek és az irányzónak minden egyes lövés után meg kellett várnia, amíg az alváz rezgései csillapodnak, és újra kellett kalibrálnia a célzási paramétereket. Ennek egyenes következményeként a rendszer kezdeti tűzgyorsasága elfogadhatatlanul alacsonyra, mindössze percenkénti 3-4 lövésre (3-4 rpm) zuhant vissza, amely szöges ellentétben állt a Vena által produkált 8-10 lövés/perces specifikációval.

Mérnöki Válaszok: A 2S34M és a 2S34-1 Modifikációk

A felmerült problémák dacára az orosz katonai vezetés nem állította le a programot, mivel a hibrid fegyver harcászati potenciálját és az olcsó alvázakból fakadó gazdasági előnyöket továbbra is vonzónak tartották. A hiányosságok kiküszöbölésére a Burevesztnyik intézet és a Motovilikha két dedikált kísérleti modifikációt hozott létre a fejlesztési ciklus során:

2S34M: Egy mélyrehatóan átdolgozott, kísérleti prototípus, amelynek fókuszában a belső elektronika és a számítástechnikai háttér állt. A járművet egy teljesen új löveg-számítógépes (gun computing) rendszerrel szerelték fel, amely intelligensebb algoritmusokat használt a visszarúgás utáni újrapozicionálás idejének csökkentésére és a tűzvezetés optimalizálására.
2S34-1: Ez a variáns a hardveres és szenzoros integráció csúcsát képviselte a programon belül. Az eredeti 2A31-es löveget véglegesen a 2A80-1 alternatívára cserélték (amely egy masszív csőszájfékkel operált a visszarúgás tompítása érdekében), és a járművet a legmodernebb ASUNO 1B180-1 automatizált tűzvezető komplexummal, valamint további korszerű navigációs és optikai berendezésekkel látták el.

Ezek a fejlesztések végül lehetővé tették, hogy a rendszer elméleti tűzgyorsasága megközelítse a kívánt paramétereket (8-10 rpm, a lőszer típusától függően), bár a könnyű alváz fizikai korlátai soha nem tűntek el teljesen. A kis szériás gyártás folytatódott, de a projekt sosem érte el a tervezett tömeggyártási volument; a legyártott példányszám megállt valamivel 50 egység felett.

Rendszerspecifikációk és Fizikai Kialakítás

A 2S34 Hoszta geometriai és mobilitási paraméterei nagyrészt a donorként szolgáló 2S1 platform örökségét tükrözik, megtartva annak robusztus egyszerűségét és kiváló terepjáró képességeit, miközben a felépítményt a 21. századi igényekhez igazították.

Méretek, Tömeg és Személyzeti Elrendezés

A jármű harci tömege teljes lőszerjavadalmazással és személyzettel együtt hozzávetőleg 16 000 kilogramm (16 tonna). Ez az érték rendkívül alacsonynak számít a modern önjáró lövegek között (összehasonlításképpen a 2S31 Vena 19,1 tonna, a 152 mm-es 2S19 Mszta-SZ pedig meghaladja a 42 tonnát), ami kiváló stratégiai mobilitást és légi szállíthatóságot biztosít az eszköz számára.

A jármű teljes hossza előremutató löveggel 7 570 mm, míg a páncéltest hossza 7 260 mm. A szélessége 2 850 mm, magassága pedig 2 827 mm, ami viszonylag alacsony, nehezen észlelhető sziluettet eredményez a csatatéren. A szabad hasmagasság 400 mm, amely jelentős előnyt jelent a rögös, egyenetlen terepeken való átkeléskor. A belső tér elrendezése klasszikus szovjet mintát követ: a járművet egy négyfős személyzet üzemelteti. A vezető (driver) a jármű bal első részében, a motortér mellett foglal helyet. A küzdőtér a jármű hátsó részében és a teljesen zárt, körbeforgatható toronyban helyezkedik el, ahol a parancsnok (commander), az irányzó (gunner) és a töltőkezelő (loader) végzi a feladatait.

Hajtáslánc és Terepmobilitás

A 2S34 mozgékonyságáért egy jól bevált, megbízható YaMZ-238N típusú, V8-as elrendezésű, turbófeltöltős dízelmotor felel, amely 300 lóerős (220 kW) teljesítmény leadására képes. Ezt a teljesítményt egy ötsebességes manuális sebességváltó (manual transmission) közvetíti a lánctalpak felé. A 16 tonnás tömeggel számolva a rendszer fajlagos teljesítmény-tömeg aránya 18,75 lóerő/tonna, amely kellő dinamikát biztosít. A jármű végsebessége műúton eléri a 60 km/h-t, míg a beépített üzemanyagtartályok kapacitása mintegy 500 kilométeres hatótávolságot (cruising range) tesz lehetővé anélkül, hogy logisztikai utánpótlásra szorulna.

A lánctalpas futómű a klasszikus MT-LB és 2S1 dizájnon alapul: oldalanként hét, gumiperemes futógörgőből áll, amelyeket egyéni torziós rudas felfüggesztés (torsion bar suspension) tart. A rendszer stabilitásának növelése érdekében a legelső és a legutolsó futógörgőket kiegészítő hidraulikus lengéscsillapítókkal is ellátták. A meghajtó lánckerék (drive sprocket) elöl, míg a láncfeszítő görgő (idler) a jármű faránál kapott helyet; a futómű érdekessége, hogy nem rendelkezik lánctámasztó görgőkkel (track return rollers). A lánctalpak 350 mm szélesek, zsanéros láncszemekből épülnek fel, és rendkívül kedvező, mindössze 0,492 kg/cm² fajlagos talajnyomást fejtenek ki. Ez az érték szinte megegyezik egy gyalogos ember talajnyomásával, ami kiváló mozgékonyságot (flotációt) garantál a kelet-európai hadszíntereken oly gyakori mocsaras, sztyeppei sárban (raszputyica), laza homokban vagy mély hóval borított területeken. A terepjáró képességek lenyűgözőek: a jármű gond nélkül küzd le 35 fokos emelkedőket, 0,7 méter magas függőleges akadályokat (falakat), és képes áthajtani akár 2,2-3 méter széles lövészárkokon is.

Kétéltű Képességek és Vízi Átkelés

A 2S34 egyik legszignifikánsabb harcászati aszimmetriája a magasabb kategóriájú 2S31 Venával és számos modern nyugati tüzérségi rendszerrel szemben az integrált kétéltű képesség. A jármű felhajtóerejét a nagy térfogatú, hermetikusan zárható páncéltest biztosítja. A vízi meghajtást nem dedikált vízsugaras hajtóművek (vízágyúk), hanem maguk a lánctalpak mozgása és azok kialakítása generálja, amellyel a jármű 4,5-5 km/h sebességet képes elérni a vízfelszínen.

A folyókon vagy tavakon való átkelés (amphibious operations) megkezdése előtt a személyzetnek végre kell hajtania egy felkészítési protokollt, amely orosz források szerint a 2S1 és a 2S34 esetében is hozzávetőleg 20 percet vesz igénybe. A protokoll lépései a következők:

A beépített nagyteljesítményű fenékszivattyú (bilge pump) bekapcsolása.
A hajótest orr-részén elhelyezett hullámtörő lemez (trim vane) felhajtása és rögzítése, amely megakadályozza a víz átcsapását a vezetőállás felett.
Speciális hidrodinamikai burkolatok (shrouds) felszerelése a meghajtó lánckerekek és az első futógörgők fölé.
A hátsó sárvédőkön található vízterelő lemezek (water deflectors) leeresztése a lánctalpak által keltett vízsugár optimalizálása érdekében. Működés közben a rendszer a bejutó szivárgó vizet a fenékszivattyú segítségével, a kipufogórendszeren keresztül távolítja el a járműből. Fontos megjegyezni, hogy az úszóképesség megőrzése érdekében a jármű harci terhelését (lőszerkészletét) bizonyos esetekben csökkenteni kell, ahogy azt az üzemeltetési szabályzatok előírják.

Páncélzat, Aktív és Passzív Túlélőképesség

A 2S34 védelmét a teljesen zárt, hegesztett, hengerelt acéllemezekből (steel armor) álló felépítmény biztosítja. A páncélzat vastagsága a különböző zónákban eltérő, de a frontális és toronyrészeken is maximum 15-20 mm-t ér el. Ez a passzív védelmi szint kizárólag a kézifegyverek (pl. 7,62 mm-es géppuskák) tüze és a közvetett tüzérségi csapások kisebb repeszei (shell splinters) ellen nyújt oltalmat a személyzet számára. Az aszimmetrikus hadviselésből és a csecsenföldi konfliktusokból levont tanulságok alapján a Hoszta tervezésekor megerősítették a hajótest alsó lemezelését (fenékpáncélját), hogy növeljék a jármű és a személyzet ellenálló képességét a harckocsiaknák (anti-tank mines) és az improvizált robbanószerkezetek (IED) detonációjával szemben.

A túlélőképességet aktívan növelő paraméterek között kell megemlíteni a modernizáció során a toronyra integrált, 902A Tucha típusú (vagy azzal megegyező funkcionalitású) ködgránátvető rendszert (smoke grenade dischargers), amely aeroszolos védőfüst képzésével képes elrejteni a járművet a vizuális és a lézeres célmegjelölők elől. Ez a képesség teljesen hiányzott a korábbi 2S1 Gvozgyika rendszerekről. A személyzetet továbbá egy beépített Vegyi, Biológiai, Radiológiai és Nukleáris (NBC) védelmi szűrő- és túlnyomásos rendszer védi a tömegpusztító fegyverek hatásaitól.

Jelentős kompromisszum azonban, hogy a költségek alacsonyan tartása érdekében a 2S34 nem kapta meg azokat az Aktív Védelmi Rendszereket (Active Protection System - APS), mint például a Shtora-1, amelyet a 2S31 Vena prototípusain integráltak és teszteltek. Ez a hiányosság – amint az az ukrajnai háború során drámaian bebizonyosodott – rendkívül sebezhetővé teszi a rendszert a modern, felülről támadó (top-attack) páncéltörő rakétákkal (ATGM) és az FPV kamikaze drónokkal szemben.

Átfogó Rendszer-specifikációs Táblázat

A fenti paraméterek strukturált áttekintéséhez az alábbi táblázat nyújt segítséget, szintetizálva a hivatalos orosz dokumentumok és a szakirodalom adatait:

Kategória	Paraméter	Érték	Hivatkozások
Általános	Személyzet	4 fő (parancsnok, vezető, irányzó, töltőkezelő)
	Harci tömeg	16 000 kg
Dimenziók	Hosszúság (löveggel / test)	7 570 mm / 7 260 mm
	Szélesség	2 850 mm
	Magasság	2 827 mm
	Szabad hasmagasság	400 mm
Fegyverzet	Fő fegyver (kaliber)	120 mm huzagolt ágyú-aknavető (2A80-1)
	Kiegészítő fegyver	7,62 mm PKTM géppuska
	Lőszerjavadalmazás (fő / géppuska)	40 darab / 1500 darab (100 tűzkész)
Ballisztika	Csőemelkedési szög (Depresszió / Eleváció)	-2° / +80°
	Torony forgási szöge (Traverse)	360°
	Tűzgyorsaság	8 - 10 lövés/perc (optimális esetben)
	Hatótávolság (normál / RAP / precíziós)	7,2 km / 13-14 km / 12 km
Hajtáslánc	Motor típusa	YaMZ-238N V8 turbódízel
	Motorteljesítmény	300 LE (220 kW)
	Teljesítmény-tömeg arány	18,75 LE/tonna
	Fajlagos talajnyomás	0,492 kg/cm²
Mobilitás	Végsebesség (közút / terep / víz)	60 km/h / ~30 km/h / 4,5-5 km/h
	Hatótávolság (közúton)	500 km
	Akadályleküzdés (árok / fal)	2,2-3 m / 0,7 m

A 2A80-1 Ágyú-Aknavető: Fegyverzet, Kinetika és Visszarúgás-menedzsment

A 2S34 Hoszta legszignifikánsabb és technológiailag legmeghatározóbb innovációja a 122 mm-es 2A31-es tarack leváltása a 120 mm-es 2A80-1 típusú, huzagolt csövű (rifled) ágyú-aknavetőre. Ez a fegyverrendszer fundamentális paradigmaváltást képvisel az orosz tüzérségi doktrínában, mivel egyetlen integrált csőben ötvözi három különböző tüzérségi ág képességeit. Képes biztosítani egy hagyományos tarack (howitzer) hatótávolságát és területlefogó képességét indirekt tűzzel, egy aknavető (mortar) rendkívül magas röppályáját a fedezékek, mély lövészárkok vagy városi épületek mögé rejtőzött célpontok felülről történő támadására, valamint egy ágyú (gun) nagy torkolati sebességét és lapos röppályáját a közvetlen irányzékú (direct fire), páncéltörő feladatok ellátására.

A Csőszájfék Fizikája és a Visszarúgás Csökkentése

A fegyver a 2S31 Venán alkalmazott 2A80-as löveg egy specifikusan finomított, a Hoszta alvázára adaptált változata (2A80-1). A legdrámaibb vizuális és fizikai különbség a 2A80 és a 2A80-1 között egy hatalmas, négyzet alakú csőszájfék (muzzle brake) jelenléte a Hoszta csövének legvégén. Ennek az alkatrésznek az integrálása nem esztétikai kérdés volt, hanem egy kritikus mérnöki kényszermegoldás a korábban már említett „rocking” (instabilitási) probléma kezelésére.

A ballisztika fizikája szerint a lövedék kilövésekor keletkező hatalmas gáznyomás egy azonos nagyságú, de ellentétes irányú visszarúgási erőt (recoil force) generál, amely egy csúcserejű (peak force) lökésből és egy teljes impulzusból (momentum) áll. Míg a 2S31 Vena a masszívabb, közel 19,5 tonnás BMP-3 alvázra épült, amely a felfüggesztési rendszere és a puszta tömege révén képes volt elnyelni az alacsony nyomású 2A80-as löveg visszarúgását csőszájfék nélkül is , addig a Hoszta 16 tonnás MT-LB alváza nem rendelkezett ezzel a tehetetlenséggel.

A 2A80-1 csőszájfékjének primer funkciója, hogy a lövedéket követő magas nyomású, nagy sebességű égéstermék gázokat (combustion gases) oldalsó és felfelé mutató irányokba terelje el, még mielőtt azok elhagynák a cső torkolatát. Ez az elterelés ellenerőt fejt ki, drasztikusan csökkentve a fegyverrendszer hátrafelé ható visszarúgási impulzusát (recoil impulse) és a csőszáj felfelé irányuló mozgását (muzzle rise/climb). Ezen túlmenően a csőszájfék kialakítása segít megtörni a tüzeléskor keletkező káros vibrációs ciklusokat (vibration cycles) a csőben, amelyek negatívan befolyásolnák a pontosságot. Bár a csőszájfék alkalmazása a lövés zaját és az oldalirányú nyomáshullámot drasztikusan felerősíti (ami a gyalogos kíséret számára veszélyes lehet) , ez az elem elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a könnyű felfüggesztés elviselje a 120 mm-es kaliber energiáját, és a jármű képes legyen a sorozatlövések leadására anélkül, hogy a célzóberendezés elveszítené a fókuszpontot.

Töltőautomatika és Célzási Paraméterek

A fegyvercső függőleges kitéríthetősége rendkívül széles spektrumot fed le: -2 fokos depressziótól egészen a csaknem függőleges, +80 fokos elevációig terjed, miközben a torony teljes 360 fokos körbeforgatást tesz lehetővé. Annak érdekében, hogy a nagy emelkedési szögeknél – ahol a gravitáció jelentősen nehezíti a nehéz, akár 20-30 kilogrammos 120 mm-es gránátok kézi töltését – is fenntartható legyen a magas tűzgyorsaság, a rendszert egy szemi-automatikus töltőberendezéssel (semi-automatic loader) és egy csőtisztító/gázkifúvó rendszerrel (bore scavenging system) szerelték fel.

A töltőmechanizmus hidraulikus vagy pneumatikus rásegítéssel tolja a lőszert a töltényűrbe. A modernizált tűzvezető szoftverek és a mechanikai finomítások bevezetését követően a 2A80-1 löveg tűzgyorsasága drasztikusan javult a kezdeti tesztekhez képest. Bár az elért pontos értékek a használt lőszer típusától (például a hagyományos aknagránátok könnyebben tölthetők, mint a hosszú RAP lőszerek) és a célzási módtól (manuális, félautomata, automata) függnek, a maximális tűzgyorsaság eléri a percenkénti 8-10 lövést (rpm), ami teljes mértékben megegyezik a drágább 2S31 Vena képességeivel. A jármű belső rakterében 40 darab 120 mm-es osztott lőszer (lövedék és kivetőtöltet) tárolására van lehetőség, ami bár elmarad a Vena 70 darabos kapacitásától, elegendő egy intenzív, rövid idejű tűztámogatási feladat ellátására.

A főfegyverzet mellett a torony tetején, egy külső tartókonzolon kapott helyet a másodlagos fegyverzet, amely egy 7,62 mm-es PKTM (Kalacsnyikov modernizált harckocsi-géppuska). Ez a fegyver az élőerő elleni önvédelemre és az alacsonyan szálló drónok elleni korlátozott védelemre szolgál. A géppuskához a jármű összesen 1500 darab lőszert hordoz, amelyből 100 darab azonnal tűzkészen, hevederezve áll rendelkezésre a lőszeres hevederdobozban.

Lőszernómenklatúra és Precíziós Képességek

A huzagolt csövű 120 mm-es 2A80-1 fegyverrendszer egyik legnagyobb doktrinális értéke a rendkívül széles lőszer-kompatibilitásában rejlik. A huzagolás dacára a löveg kialakítása lehetővé teszi mind a kifejezetten huzagolt csövekhez tervezett lőszerek (amelyek rotációval stabilizálják magukat), mind pedig a simacsövű aknavetőkbe szánt, szárnystabilizált lőszerek kilövését, beleértve akár a külföldi (potenciálisan NATO szabványú) 120 mm-es aknagránátokat is. Ez a logisztikai rugalmasság felbecsülhetetlen érték egy elhúzódó konfliktus során.

Az orosz tüzérségi arzenál számos specifikus lőszertípust fejlesztett ki, amelyek maximálisan kihasználják a rendszer kettős (direkt és indirekt) célzási képességét.

Hagyományos és Rakétapóthajtású (RAP) Lőszerek

A leggyakrabban alkalmazott lőszerek a Nagy Rombolóerejű Repeszgránátok (High-Explosive Fragmentation - HEF). Ide tartoznak az 53-VOF-843 sorozat elemei, valamint az újabb fejlesztésű 3VOF3 (amely a 3OF5 lövedéket tartalmazza) és a 3VOF49 (amely a 3OF51 lövedéket tartalmazza) típusú gránátok. A normál aknavető gránátok használatával a rendszer maximális effektív lőtávolsága 7–7,2 kilométer körül mozog.

Amikor a taktikai helyzet nagyobb mélységű csapásmérést kíván (például ellenséges vezetési pontok vagy logisztikai csomópontok ellen), a személyzet Rakétapóthajtású (Rocket-Assisted Projectile - RAP) gránátokat alkalmaz. Ezek a lőszerek egy beépített, a repülési fázisban beinduló szilárd hajtóanyagos rakétamotorral rendelkeznek, amely drasztikusan megnöveli a röppálya ívét és sebességét, kitolva a Hoszta maximális lőtávolságát 13-14 kilométerre. Ez az érték már elegendő a harcászati mélységű tüzérségi párbajok megvívására.

Közvetlen Támogató és Páncéltörő Lőszerek

A löveg lapos röppályájú, ágyúként történő alkalmazásakor a Hoszta képes harckocsik, lövészpáncélosok (IFV) vagy megerősített bunkerek közvetlen leküzdésére. Erre a célra fejlesztették ki a 3VBK14 (amely a 3BK19 lövedéket hordozza) jelzésű, Szárnystabilizált Kumulatív Páncéltörő (High-Explosive Anti-Tank Fin-Stabilized - HEATFS) lőszert. A kumulatív sugár képes átütni a legtöbb modern harcjármű oldalsó vagy hátsó páncélzatát, jelentősen megnövelve a 2S34 önvédelmi képességeit egy váratlan páncélos áttörés esetén.

Speciális Lőszerek (Füst, Gyújtó, Kazettás)

A harctér manipulálására és a területlefogásra a jármű kiterjedt arzenállal bír:

Füstgránátok (Smoke): Az 53-VD-843 sorozat, valamint a 3VD16 és 3VD17 (amelyek a 3D14 lövedéket tartalmazzák) sűrű, vizuális és infravörös tartományt is blokkoló aeroszolos füstfüggönyt hoznak létre, amely fedezéket nyújthat a saját rohamozó gyalogságnak.
Gyújtógránátok (Incendiary): A 3VZ4 (a 3Z2 lövedékkel) vagy az 53-VZ-843 sorozat épületek, üzemanyag-raktárak vagy erdős területek felgyújtására szolgál.
Világítógránátok (Illumination): Az 53-VS-843 sorozat éjszakai harcászati műveletek során alkalmazható a csatatér megvilágítására.
Kazettás Lőszerek (Cluster): A 3VO32 és a 3VO34 típusú lőszerek (amelyek a 3BK33 hordozót és 30 darab 9N276 altöltetet tartalmaznak) hatalmas területen képesek megsemmisíteni a nyílt terepen haladó, védelem nélküli ellenséges élőerőt (submunitions).

Precíziós Csapásmérő Képesség: A Kitolov-2M

A 2S34 Hoszta leginkább formabontó taktikai fegyvere a Kitolov-2M („Bálnavadász”) típusú, precíziós irányított tüzérségi lőszer (Precision-guided artillery projectile). A Kitolov rendszert a tula-i KBP Instrument Design Bureau fejlesztette ki, kifejezetten a pontcélok (parancsnoki járművek, harckocsik, radarállomások) nagy valószínűségű megsemmisítésére. A 122 mm-es tarackokra tervezett Kitolov-2M adaptált változata tökéletesen integrálható a Hoszta 120 mm-es rendszerébe, akárcsak az eredeti 120 mm-es Kitolov-2 aknavető lőszer vagy a KM-8 Gran.

A lőszer félaktív lézeres rávezetésű (semi-active laser homing) irányítórendszert alkalmaz. Súlya körülbelül 28,3 kg, ebből a harci rész (warhead) 5,3 kg, teljes hossza pedig 1190 mm. A kilövést követően a lőszer egy ballisztikus íven halad a cél felé (maximális hatótávolsága 12 km), miközben a repülés utolsó fázisában kinyitja az aerodinamikai vezérsíkjait. A célpontot egy külső lézeres célmegjelölővel (laser designator) kell megvilágítani – amelyet hordozhat egy előretolt tüzérségi megfigyelő csoport, vagy egy drón (pl. Orlan-10). A lövedék orrában lévő optikai szenzor érzékeli a visszaverődő lézerfényt, és a vezérsíkok manipulálásával hihetetlen precizitással, felülről támadó (top-attack) profilban csapódik a célpont leggyengébb, tetőpáncélzatába. A rendszer rendkívüli előnye, hogy képes megkülönböztetni a célpontokat: több Hoszta tüzelhet egyidejűleg anélkül, hogy a lőszerek zavarnák egymást, feltéve, hogy a célpontok legalább 300 méterre helyezkednek el egymástól.

Tűzvezetés és Szenzoros Integráció: A Malakhit és az ASUNO Rendszerek

A modern tüzérség hatékonyságát ma már nem a csövek száma vagy űrmérete határozza meg, hanem a C4ISR (Vezetés, Irányítás, Hírközlés, Számítástechnika, Hírszerzés, Megfigyelés és Felderítés) architektúra fejlettsége. A 2S34 projekt esszenciája pontosan ez az elektronikai és informatikai paradigmaváltás volt, amely a járművet az orosz Taktikai Szintű Integrált Vezetési Rendszer (Single Tactical Management System) részévé tette.

A Hoszta „agya” a Malakhit (Malachit) automatizált tüzérségi tűzvezető rendszer (AAFCS), vagy annak specifikus alrendszerei, mint az ASUNO 1B180-1 (továbbfejlesztett változat) és az 1V168-1 (alapváltozat). Ez az elektronikai komplexum drasztikusan felgyorsítja a tűzfeladatok végrehajtását, minimalizálva az emberi hiba lehetőségét.

A tűzvezető komplexum főbb moduljai és képességei:

Automatizált Topográfiai és Orientációs Rendszer: A beépített giroszkópok, tehetetlenségi navigációs rendszerek (INS) és katonai GPS/GLONASS vevők folyamatosan, centiméteres pontossággal határozzák meg a jármű pontos földrajzi helyzetét és a cső térbeli orientációját. Ennek köszönhetően a jármű menetből megállva azonnal képes tüzet nyitni, elhagyva a hosszas hagyományos geodéziai felméréseket.
Optoelektronikai Felderítés és Célmegjelölés: A rendszer integrál egy éjjel-nappal (day/night) működő, minden időjárási körülmény között használható optoelektronikai szenzorcsomagot. Ez lehetővé teszi a célpontok önálló felderítését, azonosítását és követését, beleértve a mozgó célpontok lőelemeinek folyamatos kalkulációját is. A célmegjelölő hatótávolsága lenyűgöző: tank méretű célpontokat nappal 5-7 km, éjszaka 4 km távolságból, míg nagyobb felszíni (hajó méretű) célpontokat akár 15 km távolságból is képes befogni. A rendszer tartalmazza a lézeres célmegjelölő komponenst is a Kitolov-2M lőszerek vezérléséhez.
Ballisztikai Számítógép és Adatkapcsolat: A beépített számítógépek fogadják a parancsnoki megfigyelő pontokról (COP - Command Observation Post) vagy drónokról (UAV) valós időben érkező célkoordinátákat és meteorológiai adatokat, majd a másodperc törtrésze alatt kiszámítják a lőelemeket (firing data computation) és azokat digitálisan továbbítják a lövegvezérlő mechanizmusoknak.
Reakcióidő: Az automatizációnak köszönhetően az üteg tűzkészségi ideje – vagyis a célpont észlelésétől vagy a koordináták beérkezésétől a tüzelési adatok lövegbe táplálásáig eltelt idő – nem haladja meg a 15 másodpercet (15 s). Ez a sebesség életbevágó a modern tüzérségi ellencsapások (counter-battery fire) elkerülése, a „shoot-and-scoot” (lőj és fuss) taktika végrehajtása során.
Védelmi Szenzorok: A túlélőképességet fokozza a rendszerbe integrált lézerbesugárzás-jelző (laser radiation detection), amely azonnal riasztja a személyzetet, ha ellenséges lézeres célmegjelölő vagy távolságmérő fókuszába kerültek, automatikusan kiváltva a ködgránátok indítását.

Összehasonlító Elemzés: 2S34 vs. 2S1, 2S31, 2S9 és a Jövő Platformjai

A 2S34 Hoszta pontos mérnöki és harcászati pozíciójának megértéséhez elengedhetetlen a rendszer elhelyezése az orosz tüzérségi evolúció mátrixában. Az alábbi táblázat és az azt követő elemzés összeveti a Hosztát a leváltani kívánt elődjével (2S1 Gvozgyika), a párhuzamosan fejlesztett magasabb kategóriájú csúcsmodellel (2S31 Vena), valamint a légideszant-csapatok által használt könnyebb verzióval (2S9 Nona).

Átfogó Rendszer-specifikációs Táblázat

A fenti paraméterek strukturált áttekintéséhez az alábbi táblázat nyújt segítséget, szintetizálva a hivatalos orosz dokumentumok és a szakirodalom adatait:

Kategória	Paraméter	Érték	Hivatkozások
Általános	Személyzet	4 fő (parancsnok, vezető, irányzó, töltőkezelő)
	Harci tömeg	16 000 kg
Dimenziók	Hosszúság (löveggel / test)	7 570 mm / 7 260 mm
	Szélesség	2 850 mm
	Magasság	2 827 mm
	Szabad hasmagasság	400 mm
Fegyverzet	Fő fegyver (kaliber)	120 mm huzagolt ágyú-aknavető (2A80-1)
	Kiegészítő fegyver	7,62 mm PKTM géppuska
	Lőszerjavadalmazás (fő / géppuska)	40 darab / 1500 darab (100 tűzkész)
Ballisztika	Csőemelkedési szög (Depresszió / Eleváció)	-2° / +80°
	Torony forgási szöge (Traverse)	360°
	Tűzgyorsaság	8 - 10 lövés/perc (optimális esetben)
	Hatótávolság (normál / RAP / precíziós)	7,2 km / 13-14 km / 12 km
Hajtáslánc	Motor típusa	YaMZ-238N V8 turbódízel
	Motorteljesítmény	300 LE (220 kW)
	Teljesítmény-tömeg arány	18,75 LE/tonna
	Fajlagos talajnyomás	0,492 kg/cm²
Mobilitás	Végsebesség (közút / terep / víz)	60 km/h / ~30 km/h / 4,5-5 km/h
	Hatótávolság (közúton)	500 km
	Akadályleküzdés (árok / fal)	2,2-3 m / 0,7 m

Analitikus Értékelés

Hoszta vs. Gvozgyika (2S1): A 2S34 a 2S1 egyenesági logikai leszármazottja. Noha a fegyvercsere miatt a Hoszta maximális lőtávolsága rakétapóthajtással is (13-14 km) jócskán elmarad a Gvozgyika 21,9 km-es hatótávjától , ezt a látszólagos visszalépést bőségesen kompenzálja a 120 mm-es lőszerek drasztikusan megnövekedett pusztítóereje. A 120 mm-es aknagránátok (amelyek repesz- és robbanóanyag-aránya kiváló) ballisztikai hatása, különösen meredek röppályán, a gyakorlatban közelebb áll a 152 mm-es tarackok pusztítóerejéhez, mint a 122 mm-es lőszerekéhez. Katonai szimulációk (például svéd tanulmányok) rámutattak, hogy egy 24 lövéses 120 mm-es tűzcsapás effektív hatása egyenértékű 18 darab 155 mm-es lőszer becsapódásával. Emellett a Malakhit/ASUNO digitális tűzvezetés integrációja olyan precíziót és reakcióidőt ad a Hosztának, amelyről a manuálisan irányított Gvozgyikák személyzete csak álmodhatott.

Hoszta vs. Vena (2S31): A Vena a technológiai csúcsragadozó ebben a kategóriában, amely a sokkal drágább, tágasabb és stabilabb BMP-3 alvázra épült. A Vena 70 darabos lőszerkészlete majdnem duplája a Hosztáénak (40 darab), és a nehezebb alváz lehetővé tette a 2A80-as löveg csőszájfék nélküli integrálását. Ugyanakkor az orosz védelmi költségvetés realitásai megkövetelték egy "low-end", azaz költséghatékony (cost-effective) alternatíva megteremtését is; ez lett a 2S34. A Hoszta ugyanazt az átütő tűzerőt (2A80-1) és okoslőszer-kompatibilitást (Kitolov) biztosítja, mint a Vena, de az újrahasznosított alvázak révén a gyártási költségek (becslések szerint mintegy 300 000 USD/jármű ) töredékét teszik ki a Vena árának.

Generációs kitekintés (Lotos és Malva): Az orosz tüzérség legújabb fejlesztési irányai már túlmutatnak az MT-LB platform korlátain. A VDV (Légideszant-csapatok) számára kifejlesztett, 2019-ben bemutatott 2S42 Lotos (amely a BMD-4M nyújtott alvázára épül, 18 tonnás, és szintén a 2A80-1 löveget vagy annak variánsát használja) jelzi, hogy a fegyverrendszer bevált, de a stabilabb, modern hordozóplatform elengedhetetlen. Eközben a hadsereg magasabb (dandár/hadosztály) szintjein a mobilitást a kerekes platformok felé tolják el, amint azt az új, 152 mm-es 2A36 Giatsint-B löveggel felszerelt (akár 40 km-es lőtávolságú) 2S43 Malva megjelenése is mutatja.

Szervezeti Integráció a Gépesített Lövészdandárokban

A legyártott, hozzávetőleg 50 darab 2S34 Hoszta rendszeresítése nem véletlenszerűen történt, hanem egy nagyon specifikus doktrinális elgondolás mentén integrálták azokat az Orosz Szárazföldi Csapatok Gépesített Lövészdandárjaiba (Motorized Rifle Brigades - MRB).

A hagyományos szovjet és korai orosz hadrendben a tüzérség szigorúan szegmentált volt: a lövészzászlóaljak (battalion) szintjén a közvetlen támogatást jellemzően vontatott 120 mm-es aknavetők (pl. 2B11) vagy lánctalpas 2S9 Nona rendszerek biztosították. A dandár vagy ezred (brigade/regiment) szintjén a mélyebb csapásmérést a 122 mm-es (2S1) vagy 152 mm-es (2S3, 2S19) önjáró tarackok zászlóaljai végezték.

A 2S34 rendszeresítésével a vezérkar egy "univerzális" eszközt adott a dandárparancsnokok kezébe, amely szükség esetén képes ellátni a frontvonalhoz közeli, aknavetős gyalogsági támogatást, de azonnal átkapcsolható ezredszintű, precíziós ellencsapás-mérő (Kitolov-2M) feladatokra is. A nyílt forrású (OSINT) és hivatalos orosz hadrendi (ORBAT) publikációk, például a RAND Corporation jelentései alapján a 2S34 rendszereket elsősorban a következő elit formációk tüzérségi zászlóaljaiba (artillery battalions) szervezték:

21. Gárda Motorizált Lövészdandár (Tockoje, Orenburgi terület): Ez a formáció kapta meg az oroszlánrészét a gyártókapacitásnak. A nyílt források mintegy 30 egység (egy kibővített tüzérségi zászlóaljnyi vagy két kisebb ütegnyi erő) jelenlétét erősítették meg a dandár kötelékében. A választás nem véletlen: Tockoje az orenburgi régióban található, amely a 2S34 eredeti csapatpróbáinak és tesztjeinek helyszíne is volt, így a logisztikai és kiképzési lánc itt volt a legfejlettebb.
20. Független Gárda Motorizált Lövészdandár (Volgográd, Déli Katonai Körzet, 8. Gárda Összfegyvernemi Hadsereg): A RAND dokumentumok alapján ez a formáció egy teljes, 18 darabos 2S34 Hoszta tüzér zászlóaljjal rendelkezik, amely a dandár tüzérségi struktúráját egészíti ki a 2S19 Mszta-SZ 152 mm-es nehéztarackok mellett.

Ezek a számok egybevágnak a The Military Balance által említett nagyjából 50 darabos teljes mennyiséggel, megerősítve, hogy a fegyverrendszer megmaradt egy niche (hiánypótló), specializált eszköznek a déli és a központi katonai körzetek elit egységeinél.

Harctéri Alkalmazás és Tapasztalatok az Orosz-Ukrán Háborúban

A 2S34 Hoszta számára a legkeményebb és legreálisabb tesztkörnyezetet a 2022. február 24-én eszkalálódott teljes körű orosz-ukrán háború (Russo-Ukrainian War) biztosította, ahol a fegyverrendszer bevetésre került az orosz erők "Különleges Katonai Művelet" kötelékében. Alacsony – az 50 darabot éppen meghaladó – legyártott példányszáma miatt a Hoszta kifejezetten ritka, magas értékű célpontnak (High Value Target) és harctéri "egzotikumnak" számít az ezrével bevetett 2S1 vagy 2S3 rendszerek tengerében. Ebből fakadóan a vizuálisan megerősített veszteségek (amelyeket az OSINT közösség, mint például az Oryx dokumentált) száma is alacsony, ám az esetek rávilágítanak a rendszer taktikai alkalmazására és a modern hadviselésben tapasztalt sebezhetőségeire.

A Korai Fázis Veszteségei és a Logisztikai Összeomlás (2022. Tavasz)

Az invázió első hónapjaiban az orosz villámháborús kísérlet gyorsan logisztikai káoszba torkollott, különösen a Kijev és Csernyihiv elleni északi tengelyeken. Ebben a fázisban az orosz tüzérségi egységek gyakran lemaradtak a páncélos ékektől, kifogytak az üzemanyagból, vagy elakadtak a kora tavaszi sárban (raszputyica). Az ukrán területvédelmi erők (és az azóta mémmé vált ukrán "traktoros csapatok", akik mezőgazdasági gépekkel vontatták el az elhagyott orosz páncélosokat) jelentős trófeákat szereztek. Már 2022 március-áprilisában dokumentáltak eseteket, amikor az ukrán erők legalább két, viszonylag sértetlen állapotú 2S34 Hosztát is zsákmányoltak Csernyihiv régiójában (egyéb fejlett rendszerek, mint a 9K114 Shturm páncéltörő járművek mellett). Ezek a járművek valószínűleg üzemanyaghiány vagy elakadás miatt kerültek ukrán kézre, és a javításokat követően az Ukrán Fegyveres Erők szolgálatába álltak.

Tüzérségi Párbajok és a Drónok Általi Fenyegetés (2023-2024)

Ahogy a konfliktus statikus, felőrlő anyagháborúvá (attrition warfare) alakult a keleti és déli frontokon, a 2S34-esek visszatértek eredeti feladatkörükbe: a tüzérségi párbajokba (counter-battery warfare) és az erődített ukrán állások bombázásába. A donyecki régióban, különösen az Avgyijivka körüli véres ostrom során, valamint a déli Tavria (Zaporizzsja) frontszakaszon a Hoszták aktívan támogatták az orosz lövész- és harckocsizó egységeket. Olekszandr Tarnavszkij dandártábornok, a Tavria műveleti csoport ukrán parancsnoka külön ki is emelte 2024 januárjában egy "meglehetősen ritka" 2S34 megsemmisítését.

A modern harctéri elemzések (például a svájci GCSP vagy a brit RUSI jelentései) azonban rámutattak egy kritikus problémára, amely a 2S34-et – és vele együtt a teljes hagyományos tüzérséget – végzetesen sújtotta Ukrajnában: a folyamatos megfigyelés és a precíziós fegyverek kora. Az ukrán (és később orosz) erők mélyen integrálták az olcsó, kereskedelmi forgalomban is kapható, módosított FPV (First-Person View) kamikaze drónokat, a bolyongó lőszereket (loitering munitions), valamint az ISR (Intelligence, Surveillance, and Reconnaissance) drónhálózatokat a tűzvezetésbe.

Ebben a technológiai környezetben a 2S34 tervezési kompromisszumai megbosszulták magukat:

Gyenge Tetőpáncélzat: Az alig 15-20 mm-es acélpáncélzat teljesen esélytelen a felülről támadó, kumulatív robbanófejjel (RPG) felszerelt FPV drónokkal szemben. Számos dokumentált videó (például Avgyijivkánál) bizonyítja, hogy az ukrán operátorok könnyedén lángba borították a Hosztákat, ha azok statikus lőállást vettek fel.
Hiányzó Aktív Védelem (APS): A költségcsökkentés miatt elhagyott Shtora-1, vagy bármilyen modern drónzavaró (EW) rendszer hiánya védtelenné tette az eszközt. A fronton szolgáló személyzetek gyakran utólagosan hegesztett drón-védőhálókkal (cope cages) próbálták növelni a túlélési esélyeket.
Hatótávolság-hátrány: A 2S34 maximális, 13-14 km-es lőtávolsága (RAP lőszerrel) azt eredményezte, hogy a fegyverrendszer kénytelen volt bemerészkedni a frontvonal közvetlen (10-15 km-es) sávjába, ahol az ellenséges FPV drónok hatótávolsága a legkoncentráltabb. Ráadásul ez a lőtávolság eltörpül a NATO által Ukrajnának szállított 155 mm-es (pl. PzH 2000, CAESAR - 30-40 km lőtávolság) lövegek vagy a GMLRS (HIMARS - 70-80 km) rendszerek hatósugarától, amelyek radarvezérelt ellencsapásokkal (counter-battery radar) könnyedén megsemmisíthetik a lövés után rejtőzködni próbáló Hosztákat.

Ezek a harctéri tapasztalatok – az alkalmazkodás és innováció szükségessége a dinamikus, drónokkal telített környezetben – egyértelműen visszaigazolták az orosz hadvezetés döntését, hogy miért nem folytatták a 2S34 tömeggyártását. Noha az Orosz Hadsereg jelentős, akár 30 ezer fős havi toborzással és a páncélosgyártás (évi 1200 harckocsi felújítása/gyártása) felpörgetésével reagált a veszteségekre , a jövő fejlesztései egyértelműen a drónvédelem (EW rendszerek) és a jóval nagyobb lőtávolságú tüzérség felé mozdultak el.

Következtetések

A 2S34 Hoszta egy lenyűgöző, hibrid technológiai mérföldkő az orosz tüzérség fejlődéstörténetében. Megalkotása logikus reakció volt a hidegháborús eszköztár elavulására; zseniális koncepción alapult, amely a raktárakban porosodó tízezernyi olcsó MT-LB (2S1) alvázat próbálta meg felruházni a modern, 120 mm-es huzagolt ágyú-aknavetők pusztítóerejével és a Malakhit/ASUNO digitális tűzvezetés pontosságával. A Kitolov-2M lézeres okoslőszerek integrálása révén a jármű aszimmetrikus előnyhöz juttatta az őt alkalmazó elit gépesített lövészdandárokat.

Ugyanakkor az alkalmazott mérnöki kompromisszumok (a csőszájfékkel csak részben kompenzálható alváz-instabilitás, az alacsony lőszerkészlet és a gyenge páncélzat) technológiai zsákutcának bizonyultak. A háborús tapasztalatok, különösen a drónhadviselés és az űr/kiber/elektronikai fölény jelentősége (ahogy azt a kortárs katonai szakirodalom, pl. a GCSP és a US Army tanulmányai is hangsúlyozzák) rávilágítottak arra, hogy egy fegyverrendszer puszta digitalizálása elégtelen, ha annak fizikai hatótávolsága és aktív védelmi rendszere nem képes garantálni a platform túlélését az egyre átláthatóbb és egyre távolabbról, precízebben ölő modern csatatéren. A Hoszta így – alig 50 legyártott példányával – egy rendkívül értékes tapasztalatokat nyújtó, harcedzett, de végül leváltásra ítélt fejezet marad a páncélozott hadviselés történetében.